A WISE az infravörös tartományban végzi méréseit, emiatt igen alkalmas a kis, sötét testek észlelésére.
Két amerikai műhold vezérléséhez férhettek hozzá rövid időre számítógépes kalózok, feltehetően a kínai hadsereg megbízásából – áll a washingtoni kongresszus elé terjesztendő jelentéstervezetben, amelyet kiszivárogtatott csütörtökön az amerikai sajtó.
A gazdasági és biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozó kínai-amerikai bizottság által készített jelentés szerint – amely november 16-án kerül a kongresszus elé - hackereknek valószínűleg sikerült feltörniük az amerikai űrkutatási [...]
Szokatlanul nagy kisbolygó halad el mellettünk november 8-áról 9-ére virradó éjszaka, a csillagászok szerint biztonságos távolságban. Ez jó hír, mert a 400 méter átmérőjű test 3-4 kilométer átmérőjű krátert ütne, a lökéshullám pedig egy magyarországnyi területet tarolna le, amely aztán tűzbe borulna a forróság és a visszahulló izzó törmelék miatt.
Míg apró meteorikus szemcsék másodpercenként lépnek be [...]
Tizenhét és fél milliárd kilométerre a Földtől, az emberiség legtávolabbra jutott szondája úgy tűnik, a csillagközi űr határán jár.
A Mount Everestnél jóval magasabb hegyet fényképezett le a Vesta kisbolygó hatalmas déli sarki kráterében a DAWN-űrszonda.
A Mount Everestnél jóval magasabb hegyet fényképezett le a Vesta kisbolygó hatalmas déli sarki kráterében a DAWN-űrszonda. A hegyóriás magassága a körülbelül 20 kilométer.
Mai ismereteink szerint a Naprendszer legmagasabb hegye a Marson található. Ez az Olympus Mons, amely 24 kilométerrel magasodik a környezete fölé. Emellett eltörpül [...]







